Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat

Emlékistentisztelet és koszorúzás – meghívó

Szeretettel hívunk minden kedves Testvérünket
ifj. dr. VARGA ZSIGMOND mártír lelkipásztor, tudós teológus halálnak
80. évfordulóján, a 2025. március 5-én, szerdán 11.00 órától kezdődő
emlékistentiszteletre és koszorúzásra a Bécs-Belvárosi református templomba.

Fejet hajtunk a rövid ideig bécsi magyar református lelkészként szolgáló, a 80 évvel ezelőtt Mauthausen-Gusen-i koncentrációs táborban 26 évesen életét vesztő mártír előtt.

A megemlékezés szolgálattevői Debrecenből:
Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Dr. Baráth Béla, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Teológiai doktorátust is szeretett volna szerezni az újszövetségi tudományokból, ezért 1944-ben a téli szemeszterre Bécsben lett újra ösztöndíjas. Tanulmányai mellett gyülekezeti szolgálatokat is végzett a bécsi református templomban. A német birodalmi rádió felkérésére többször tartott ünnepi beszédet a magyar nyelvű adásban. Keresztyén igehirdetése és gyülekezetépítő munkája miatt ekkor már megfigyelés alatt állt a nemzetiszocialista uralom alatt álló Bécsben. Az itthoni nyilas-uralomátvételhez közel eső vasárnapon jutott el csúcspontjára Varga Zsigmond tanúságtétele. Egy Gestapo-tiszt felszólt a szószékre az igehirdetés közben: „Megvonom öntől a szót.” Varga Zsigmond azonban csendes határozottsággal azt válaszolta: „Önnek ehhez nincs joga, és az istentiszteletünket sem zavarhatja.” A következő héten már keresték szállásán a bécsi Collegium Hungaricumban, erre önként jelentkezett és feladta magát. Hármas vádpont alapján ítélték el: a német városok bombázásától remélte az esztelen és egyenlőtlen vérontás befejezését; hallgatta az angol rádió híreit és terjesztette azokat; nemzetiszocialista-ellenes beállítottságú volt. A bécsi vizsgálati fogság után először Mauthausenben raboskodott, majd Gusenba vitték, amely III. fokozatú koncentrációs tábor volt.A bibliai Jóbra gondolva tűrte a szenvedést, és Krisztusba kapaszkodva maradt lelkipásztora fogolytársainak. Tífuszt kapott, majd tüdőgyulladásban szenvedett. Embertelen bánásmódban részesült, és így halt meg 1945. március 5-én.

Dr. Fekete Károly püspök, egyetemi professzor

* * * * *

Magyar református ifjúsági csoport

Közösségünk fiatal tagjainak kezdeményezésére szeretnénk egy ifjúsági csoportot alapítani, melynek keretében Istenről, bibliai történetekről közvetlen beszélgetésben keresnénk a mai fiatalok és az ifjúság kérdéseire, kihívásaira a válaszokat. Fiataljaink felhívása nektek is szól!

Kedves fiatalok, volt konfirmandusok!

Ezek az alkalmak lehetőséget adnak hitünk erősödésére, közös imádkozásra, énekek tanulására, a Biblia tanulmányozására, új barátságok kialakítására. Csatlakozzatok hozzánk, legyünk együtt hitben, építsük közösségünket és növekedjünk Isten szeretetében! Várjuk a jelentkezésedet!

Kérjük, a szülők, a keresztszülők, a nagyszülők is bátorítsák a fiatalokat, hogy ebben az állandóan változó és rohanó világban legyenek olyan közösségnek tagjai, melyben az elcsendesedés belső békességet nyújt.

* * * * *