Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. … Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lukács 2,1-7.)

Jézus születésekor megmozdult és zsúfolttá vált az Augustus császár birodalmához tartozó lakott föld. A mindennapi élet feladatai, gondjai és terhei mellett még a császári rendelet kényszerítő parancsára „el kellett menni mindenkinek a maga városába, hogy összeírják”. Meg kellett tervezni az utazás logisztikai hátterét, hogy honnan hová, milyen járművel tudnak eljutni, hol fognak majd megszállni, hol tudnak majd étkezni. A korabeli viszonyoknak megfelelően meg kellett szervezni az otthoni feladatok ellátását is, míg az úton levő távol van. Mivel az a kor még távol volt a telefon, a távirat, az internet, az online virtuális tér világától, ezért egy ilyen utazás nem volt feltétlenül zökkenőmentes.

Mária várandóságának utolsó napjaiban a fiatal házaspár nekivágott az előre pontosan meg nem tervezett útnak. Betlehembe érkezésükkor a szállóhelyek zsúfolásig megteltek, nem volt számukra hely. Állatokkal teli, nem fűtött barlangistálló lett a vajúdásnak, a szülésnek és a születésnek a helye.

Karácsony ünnepe a befogadásról szól. Nem, nem az Isten befogadásáról, mert arra ma is éppen az jellemző, ami Jézus születésére: nincs számára hely.

Karácsony ünnepe az ember befogadásáról szól. Arról, hogy Isten mindenek ellenére befogadja azt, aki őt nem várja, aki számára nem készít helyet, akinek a világ dolgai és történései annyira elvonják figyelmét, hogy nem is érdekli, hogy éppen érte született meg a Megváltó. Méghozzá azzal a céllal, hogy kereszthalált haljon érte. Az Isten Fiához méltatlan betlehemi barlangistálló jászola és a durván ácsolt kereszt a Golgotán az ember elutasítását tükrözi.

Az a Jézus, aki számára születésekor nem volt hely, úgy mutatja be Fiában a bennünket befogadó Atyát, mint aki a kapuban várja a világ hamis ígéreteitől, szemfényvesztő kísértéseitől csalódott, megtépázott, lerongyosodott tékozló gyermekeit. Számunkra nemcsak helyet készít, de örömmel várja a találkozást, ünnepi lakomát készít és a világ éles karmaitól megtépázott ruhánkat ünneplőre cseréli. Ez pedig nem más, mint a befogadás evangéliuma, mely a karácsonykor felcsendülő angyali szózatban is megüzeni: az egész lakott föld öröme lesz az a kisgyermek, akiben Isten embert befogadó szeretete öltött testet, aki Isten békességét és jóakaratát hozta közénk.

Éljük meg advent idejében és karácsony ünnepében a befogadás evangéliumát és ünnepeljük meg azt, hogy Isten szeretetében, gondviselésében, kegyelmében, az Isten országában számunkra is van hely.

A földi élet mindennapjait ünneppé változtatja a Krisztusban megélt befogadás, mely bennünket is nyitottá tesz a másik ember, a felebarát, a testvér befogadására.

Ezt jelenti az Isten karácsonya az ember felé: van számunkra hely!

Már csak az a kérdés, hogy nekünk milyen karácsonyunk lesz? Jézust befogadó? Van számára hely az ünnepi asztalok mellett, a feldíszített otthonokban, a mindennapokban, az életünkben?

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1,12)

Áldott karácsonyt, békés ünnepszentelést kívánok a Testvéreknek és szeretteiknek!