„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” (8. zsoltár 4-5. versek)

Reformáció ünnepét megszentelő keresztyén gyülekezet!
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai istentiszteletünk többszörös ünnep: emlékezünk a Reformációra, annak örökségére, 6 konfirmandus tesz vallást hitéről, valamint kiszolgáltatjuk mindkét szentségünket: a keresztség és az úrvacsora sákramentumát. Mindegyik ünnep külön-külön is sokat jelent, de így együtt még erőteljesebben mutat rá Isten határtalan kegyelmére és szeretetére.

A Reformáció történelmi időpontját 1517. október 31-hez kötik, mikor Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 95 tételét kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára. De én egy sokkal régebbi reformációról szeretnék beszélni a mai ünnepi alkalmon. Egy olyan reformációról, melynek gyökerei a világ teremtésének hajnaláig nyúlnak vissza. Amikor a Teremtő Isten szava által a semmiből megteremtette a világmindenséget. Az őskáoszból rend lett. Egy rendezett és meghatározott törvényszerűségek alapján felépített világ, mely mögé nézve egy szerető hatalom gondos és bölcs elgondolását és létét fedezhetjük fel.

A 21. századi csúcstechnika és tudomány vívmányai között számomra a legnagyobb felfedezés az a hit általi istenismeret, melynek titokzatossága ellenére mindent felülmúló ereje mindig ámulatba ejt. Ezért is választottam a mai alkalomra ezeket a zsoltárigéket, mert a 8. zsoltár egy rácsodálkozó hitvallás a Teremtő és Gondviselő Istenre. A zsoltáros szemlélve a teremtettséget és keresve benne az ember helyét, felhangzik a világmindenség máig legnagyobb kérdése: „Micsoda a halandó, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” Minden ember eljut életében ehhez a kérdéshez. És minden ember keresi, kutatja a választ önmagában, a világban, ideológiákban, elméletekben, tudományokban… és addig választ nem kap, míg el nem jut Istenig.

E zsoltár az ember teremtésének titkát tárja fel és rákérdez a saját létének értelmére. De nem kétkedőn, mint a hitetlen. Nem erőszakosan, vagy öntelten, önmagát állítva a középpontba. A zsoltáros úgy kérdez rá saját létének titkára, mint aki tudja, megtapasztalta, átélte a választ teljes mélységében és magasságában. Az ember az Isten gondoskodó szeretetében érezheti meg és találhatja meg élete értelmét, rendeltetését, feladatát. A mai világ, de nem volt másképpen a régmúltban sem, az embert, mint ideált, mint a hatalom jelképét teszi az első helyre. Ezáltal teljesen felbomlik a teremtés értékrendje.

A bűn is úgy jött a világba, a bűnesetnek az volt a kiinduló problémája, hogy az ember olyan akart lenni, mint az Isten. És elérkeztünk a mindenki számára létfontosságú reformáció gyökeréhez. Isten tökéletes alkotását: a teremtett embert és a teremtett világot eltorzította, deformálta a bűn. Az Isten képmására teremtett ember arcát, létét, valóját elcsúfította a bűn. Az isteni dicsőséget visszatükröző emberarc ragyogása a bűn miatt megfakult, homályossá vált, legrosszabb esetben teljesen összetört.

Az ember, aki ma is maga mögé parancsolja az Istent, a bűneset óta keresi önmagát, mindenhol és mindenben. Próbál nagy lenni, a csúcsra törni, okosabb lenni mindennél és mindenkinél és közben nem veszi észre törékeny, esendő voltát. Nem mer szembe nézni a fájó valósággal.

A teremtés hajnalán a káoszból rend lett. De nézzünk körül ma a világban és magunk körül. Mit látunk? Az isteni rend helyett káoszt. Az ember az életét nem az Isten hatalma alá, óvó kezébe helyezi, hanem a bűn által a diabolosnak, a szétdobálónak szolgál.

Testvéreim, gondoljunk csak egy kicsit bele világunkba és próbáljunk felelni a következő kérdésre!

A mai világunkban rend van, vagy a kaotikus erők bolygatják fel az Isten által megalkotott és megteremtett világrendet? Nézzük meg, hogy a sátán, a szétdobáló milyen tudatosan teszi tönkre a teremtett világrendet a társadalmak, a közösségek, az emberek életében. És egyre-másra felmerül a kérdés, hogy hová megy ez a világ, milyen irányba forog a világ kereke, mi lesz velünk, mi jöhet még, mi vár ránk?

Hol kaphat ezekre a kérdésekre választ az élet értelmét és a világot megérteni kívánó ember?

Nekünk nemcsak minden hatalmat birtokló Teremtő Istenünk, hanem határtalan szeretetet felénk tanúsító Gondviselő Atyánk van! Aki látva az ember bűnbeesését, eltorzult létét, deformált valóját, az őt megtagadó iránti szeretetből elhatározza a világmindenség legnagyobb reformációját!

Az isteni terv már a kezdetekkor készen volt az ember megmentésére. Isten emberként jött közénk, hogy megtartsa és megmentse azt, ami, aki elveszett. Isten emberként hagyta magát a bűnös ember keze által összetöretni, hogy igazsága alapján megítélje a bűnt, de szeretete és kegyelme által megmentse a bűnöst.

Kedves Testvéreim! A világmindenség reformációja 2000 évvel ezelőtt a Golgotai kereszten teljesedett be. Maga Jézus Krisztus mondta a kereszten: Elvégeztetett! Érted, értem, mindnyájunkért! A sátán ereje egyszer és mindenkorra megtört, legyőzetett.

Majd fogjuk hallani a konfirmandusok hitvallástételéből is: Aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen megfizetett. És engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított.

Ez az Isten mindent felülíró reformációja Testvéreim!

És mikor ma elhangzik az emberi lét legnagyobb kérdése, vagy ami még fontosabb, tükörbe nézve megkérdezzük önmagunktól, hogy „Kicsoda az ember és mivégre él ebben a zűrzavaros világban?”

Erre a kérdésre a választ az Isten ma is legteljesebben Jézus Krisztusban adja meg a világ és az ember számára. Isteni méltóságra emelte Isten a porból alkotott embert, szeretete teljessé teszi az ember földi és mennyei életét, mert neki gondja van ránk. Erről a csodálatos, megfejthetetlen titokról győződhetett meg egykoron a zsoltáríró, aki a teremtettségben felfedezte Isten kezének alkotását, és saját életében azt az értelmet, amelyet csak a teremtő Isten tud megadni minden ember számára. Erre csodálkozzunk rá mi is Testvéreim és viseljük Teremtő Istenünkhöz méltón azt a dicsőséget, amit tőle kaptunk Krisztusban.

És hogy a Golgota hegyén a kereszten történt reformáció a te életedben is rendező elv, újjá formáló erő, tudni fogod, ha belenézel a tükörbe és felfedezed szemedben, arcodon Isten dicsőségének fényét, melyet Krisztusban kaptunk vissza. A meghomályosult, megfakult, széttörött isteni képmás golgotai reformációja Krisztusban újjá, széppé, dicsőségessé, istenivé, sugárzóvá vált a bűntől meggyötört emberarcon. Ahogyan Pál apostol is írta a Korinthusi gyülekezetnek:

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről, dicsőségre.” (2Kor 3,18)

Hála legyen az Istennek, hogy gondja van ránk. Hála legyen az Istennek a golgotai reformációért! Hála legyen az Istennek, hogy Krisztusban dicsősséggel és méltósággal koronázta meg a mi életünket is. Hála legyen az Istennek azért, hogy ma, itt ennyi sugárzó arcon, a Krisztusban visszakapott dicsőség fénylik. Ámen.