„Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát…, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek a teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet… Akkor azt mondta az Úr: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. Menjünk le és zavarjuk ott össze a nyelvüket … Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét…”
(1 Mózes 11, 1-9 – Bábel tornya)

Bábel tornyának építését és a Szentlélek kitöltetését párhuzamba állítva megláthatjuk, milyen az, amikor az ember az egységet keresi, és milyen az, amikor Isten az embereket egységre vonja. Lássuk meg a különbséget e két esemény között!

Bábel tornyának története arról szól, hogy az ember nem Isten útmutatása szerint, hanem a saját elképzelése, vágya alapján cselekszik. Ez a bibliai őstörténet azt szimbolizálja, hogy az ember a maga behatárolt keretei között elképzel valamit és azt hiszi, hogy jól van az úgy.

Bábel tornyának építése egybeesik az akkori világ technikai forradalmával, feltalálják a téglát és elkezdenek építkezni. Az emberi ész által kitalált technikát, haladást rögtön az ember nagysága megmutatásának szolgálatába akarják állítani. Egy bálványtemplomot akarnak építeni égig érő toronnyal, hogy az kifejezze az ember nagyságát és önmagát bálványozza.

Míg az Úr jól tudja, hová vezethet és mit eredményezhet mindez, addig az ember azt hiszi, hogy itt Isten lépése volt a helytelen és elítélendő, mikor úgymond összezavarta a népek nyelvét. Pedig a toronyépítés megakadályozása Isten megelőző tette volt az ember érdekében. Mert ő tudta, hogy ha ez a folyamat tovább halad, sok szenvedést és nyomorúságot okoz majd. Ezzel a lépéssel az ember önimádatát, önbálványozását akadályozza meg.

Istennek nem célja az ember fejlődését, a technika előrehaladását, a tudás kibontakozását megakadályozni, hiszen ő teremtette mindezt úgy, hogy az ember értelme alapján felismerje ezeket az összefüggéseket és a fejlődés, a haladás útján a saját javára fordítsa. De semmiképpen nem azért adta, hogy az ember önmagát helyezze a középpontba, önmagát bálványozza. Mert az tudjuk, hová vezet, mikor a hamis önbecsülés és öndicsőítés hatalommal párosul. Gondolhatunk itt a régmúlt birodalmakra, diktatúrákra, vagy éppen a mai világ helyzetére. Ez az idézőjeles „egység” mindig az emberek nyomorúságát okozta, háborúskodást, viszályt szított és annak az emberiség itta meg a levét.

Az emberiség egységét, öntömjénezését szimbolizáló Bábel tornya tövéből lépjünk át térben és időben első pünkösd napjához, Jeruzsálem főterére.

A Sávout ünnepére az akkor ismert világ minden tájáról Jeruzsálembe összegyűlt és más-más nyelvet beszélő zsidók Péter bizonyságtevő igehirdetését a maguk nyelvén hallották és értették. Ez a megmagyarázhatatlan történés nem várt fordulatot eredményezett az aratásért és a törvényadásért hálaadásra Jeruzsálembe zarándokoló zsidók körében. Jézus Krisztusról, az Isten Fiáról szóló bizonyságtétel a szívükig ért, a szívükbe hatolt. Azok, akik a világ más-más táján éltek és lehet nem is hallottak még Jézusról, vagy csak egy-egy elejtett hírből tudták, hogy mi is történt 50 nappal azelőtt Jeruzsálemben, személyesen megszólítva érezték magukat.

„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter pedig így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”

A Szentlélek kitöltetése és az egyház megteremtése oldja fel a bábeli események dilemmáját.

Az ember által elképzelt „egység” a legtöbbször önhittségbe, a másiktól különbnek tartásba, önkényeskedésbe torkollik. A Szentlélek által megteremtett egység egyetértéshez, Krisztusban testvérként való elfogadáshoz, közös hithez vezet, melynek közösségben való megélésére jött létre az egyház. Ahol a hívek együtt hallgatják az evangélium üzenetét, együtt járulnak a kegyelem asztalához, hogy hitben és ismeretben növekedjenek, ahol egymás javára, megsegítésére igyekeznek élni.

Félig-meddig jogos kritika lehetne, hogy akkor a 21. században (és az előző századokban és évezredekben) mégis miért van ez a sok nyomorúság? A válasz egyszerű: az ember Bábeltől napjainkig emeli a saját bálványtornyait, isteníteni és dicsőíteni szeretné önmagát, mindennél és mindenkinél okosabbnak tartva, a másiknál különbnek gondolva magát.

És Isten nem győzi ledönteni ezeket az emberek által létrehozott bálványimádásra szánt bábeli tornyokat. Az ő határtalan kegyelmének és szeretetének jele, hogy mindezt még nem elégelte meg. Hanem féltő atyai szeretettel, mint szülő a gyermekét, megdorgálja, de mindezek ellenére szereti, javát akarja, hogy ne a pusztulás, hanem az élet legyen az osztályrésze.

Mert minden felállított Bábel torony ledől majd, de az emberi bűn miatt néha lerongyosodottnak kinéző egyház addig egészen biztosan megmarad, amíg el nem éri azt a célt, amiért Isten életre hívta. Méghozzá, hogy gyermekeit összegyűjtse annak a szeretetnek a jegyében, amit Fiában mutatott meg nekünk: Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16)

Isten Szentlelke bennünket is megerősít, a kegyelem asztalánál Jézus közösségre hív, így von egységre minket a mi mennyei Atyánk. Ezt az egységet keressük, éljük meg, engedjük Isten Szentlelkét munkálkodni életünkben, legyünk általa vezetett Krisztust követők! Így legyünk sóvá és világossággá ebben a világban, ahol ma is annyi értelmetlen 21. századi bálványimádásra szánt Bábel torony épül. Pünkösd ünnepén hittel, szívvel, lélekkel éljük meg azt az egységet, amelyet csak Isten tud Szentlelke által munkálni bennünk. Akkor teremni fogjuk a Lélek gyümölcsét, mely egészen biztosan megváltoztatja az életünket, a körülöttünk élőknek bizonysággá lesz és szebbé teszi a világot. A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Galata levél 5,22-23) Ezeknek megtermésében garantáltan megtaláljuk az egységet egymással minden különbözőségünk ellenére is. Ámen.

Szentháromság Isten! Magasztalunk pünkösd ünnepéért, a Lélek kiáradásáért, mely képes legyőzni a viszálykodásnak, a széthúzásnak és hatalmaskodásnak lelkét. Kérünk mennyei Atyánk, teremts bennünk tiszta szívet a Lélek által, hogy megismerhessük mi a jó, Neked kedves és akaratod szerint való. Kérünk, táplálj bennünket az engedelmesség lelkével, hogy cselekedjük akaratodat és ne essünk az emberi vágyak, az öndicsőítés csapdáiba, önmagunkat kárhozatba taszítva. Vezess bennünket Lelked által, hogy megértsük életünk igazi célját, megéljük az evangélium örömét, és betöltsük azt a küldetésünket, amiért a teremtettségbe helyeztél minket, ránk bíztad, hogy tükrözzük vissza isteni jóságodat. Szentlélek vezess bennünket, hogy az istenképmásunkon az isteni dicsőség sugara ragyogjon mások felé. Tégy minket a gyászolók vigasztalójává, a betegek és az életterhek alatt roskadozók segítőjévé. Kérünk, Bábel tornyoktól telezsúfolt világunkban a gyűlöletet fordítsd szeretetté, a pusztítást építéssé, gyógyítsd meg széttört világunk romjain síró gyermekeidet. Szentlélek Isten vezess, vigasztalj, bátoríts, és gyújts örömöt bennünk! Ámen.