„Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”
(János evangéliuma 10,28-30)

Az idei nyár örömteljes és ünnepi szolgálata volt három esküvő, amikor a boldog jegyespárok szeretteik és barátaik körében Isten színe előtt mondtak igent a közös életútra és kérték Isten áldását a közös jövőjükre. Jó volt látni és megélni, hogy a körülöttünk zúgó világ és halmozott válságok idején a szerelemtől sugárzó párok elkötelezték magukat Isten törvénye szerint a közös életre. Az örömteljes ünnepi pillanatokon és a boldog párokon keresztül az a reményteljes ígéret sugárzik felénk, hogy mindenek ellenére és mindenek fölött a szeretet győzedelmeskedik és jövőbe mutat.

Az egyik esküvő egy Duna melletti kis település katolikus templomában ökumenikus szertartású volt. Az utolsó jegyesoktatás alkalmával megkérdeztem a fiatalokat, hogy pontosan hol is van ez a templom? A cím és az útleírás mellett a templom ismertető jelét is megosztották: az a templom, ahol az oltár helyett egy nagy fakereszt áll, rajta Jézus. De nem úgy, mint a feszületeken, hanem ezen a kereszten Jézus az egyik kezével előre mutat.

Eljött az esküvő napja és útnak indultam a Duna-mentén Kismaros katolikus templomába, az esküvő helyszínére. Útközben vettem észre, hogy olyan dolog történt, ami az elmúlt években nem igazán fordult elő velem. Otthonhagytam a mobiltelefonomat. Így csak remélni mertem, hogy jó helyre érkezem és nem kell felhívni senkit, hogy nem találom a templomot.

Elsőként értem oda és rögtön bementem, meggyőződtem arról, hogy ez az a templom, ahol Krisztus a kereszten előre mutat.

Amikor elkezdődött a szertartás és az Úr asztala mögé álltunk a katolikus papkollégával együtt, felnéztem a fölöttem magasodó keresztre és az előre mutató kéz alatt álltam. Lélegzetelállító megtapasztalás volt ott állni, mintha Jézus előre mutató átszögezett keze fölöttem áldásra tárulna. Életre szóló élmény ez, amely azt üzeni számomra - és ezt szeretném megosztani a Testvérekkel -, hogy a körülöttünk mérhetetlen fizikai, lelki szárazságban, a halmozott válságok, békétlenségek korában Jézus előre mutat, jövőt ígér úgy, hogy közben értünk átszögezett aldó kezét felettünk tartja.

Amikor a hívek Isten igéjének hallgatására egybegyűlnek és az úrvacsora közösségében testvérként állnak a kegyelem asztalánál, amikor a boldog párok szerelmesen fogadnak egymásnak örök hűséget és Isten áldásával indulnak a közös úton, amikor a vízcseppek látható jelében a keresztség pecsétje Isten szövetségébe hív, amikor a ravatal mellett felhangzik a feltámadásba és az örök életbe vetett hitvallás – ott Jézus előre mutat, jövőt ígér úgy, hogy közben áldásával, szeretetével kísér bennünket életünk és a világ végezetéig.

Krisztusban így lássunk mi is jövőt és így tapasztaljuk meg életünk fölött kiterjesztett áldó kezét. Ahogyan Dietrich Bonhoeffer mártír teológus írta egyik költeményében:

„Áldó hatalmak oltalmába rejtve csak várjuk békén mindazt, ami jő.
Mert Isten őriz híven reggel, este, Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.“