Új évi üzenet – 2022 - Az irgalom éve
„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”(Zsidókhoz írt levél 4,16)
Isten kegyelméből a 2022. esztendő idejébe léptünk. Az óév és az újév fordulóján a legtöbb ember visszatekint a mögötte levőkre, és előre tekint az elkövetkezendőkre: mi volt, mi történik most, mit hoz majd a jövő?
Az elmúlt két év embert próbáló időszak volt az élet minden területén és minden generáció számára. Ha jelent vesszük nagyító alá, sajnos van elég ok az aggodalomra, a félelemre, a bizonytalanságra. A jelen történései közepette mit várhatunk az új év idejében? Világunk és életterünk ezer sebből vérzik. A természeti csapások és a világjárvány árnyékában, háborúk és hatalmi harcok kereszttüzében hogyan remélhet békés jövőt az ember? És itt még csak a széles távlatokat vettük sorra, arról nem is beszéltünk, hogy az életünkben milyen nyomorúságok, terhek, betegségek, nehézségek, egzisztenciális félelmek, aggodalmak vannak jelen, amikkel naponként meg kell küzdenünk.
Az ember már mindent megpróbált. A tudomány és a technika segítségével harcol a járvány ellen, és mintha minden eddigi eredmény csődöt mondana. A természeti katasztrófák elleni küzdelemben eleve vesztes félként indul, és az áldozatok és károk számát mérhetjük fel egyre nagyobb mértékben. A háborúk, a zavargások, a fegyverrel és fegyver nélkül vívott harcokban emberi életek nyomorodnak meg. Az emberi igazságokat a farkastörvények uralják, és ezeknek mindig ártatlanok esnek áldozatul. Az emberi erő, ész és akarat mindent megpróbált, mindent megtett és az eredmény sajnos nem a békés jelen és szebb jövő reménye.
Mi vezetett egészen idáig? Hol siklott ki így a világ kereke? Amikor az ember elfordul az Istentől, ott az élet szabályai összekuszálódnak, káosszá válik a rend. Az Istentől kapott útmutatások, a jézusi tanítás, tanácsolás és példamutatás követése helyett az elgondolt emberi ideológiák egészen eddig vezetnek: a jelenünkben is az élet minden területén megélt katasztrófákig és nyomorúságokig.
A világ nyomorúságain és az ember életterheinek elhordozásán már csak az Isten irgalma és kegyelme segíthet. Az újévi igéből biztos ígéretként hangzik felénk: Ezek között a nehéz életkörülmények között bizalommal járulhatunk a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk!
A jelen történései sarkaljanak arra, hogy bizalommal induljunk a kegyelem trónusa elé, hogy szeretteinkért, egyházunkért, népünkért és az egész világért könyörögjünk, és kérjünk irgalmat, mert a 21. század emberének és világának Isten irgalmára és kegyelmére van szüksége. És az a Jézus, aki áthatolt az egeken, hogy az emberi nyomorúságig hajoljon, aki életét adta értünk, aki szüntelenül közben jár érettünk az Atyánál, aki királyként a kegyelem trónján ül, megbocsátó, felemelő, megsegítő, bekötöző, átölelő irgalommal jön egészen közel hozzánk.
Az új esztendő minden napján adott számunkra a lehetőség, hogy elinduljunk az imádság, az alázat, a hit útján a kegyelem trónusa elé. És ott lesz lehetőség a bűnbánatra, a mulasztások számba vételére, a terhek letételére. Ott van lehetőség az erőgyűjtésre, az életsebek gyógyulására. Ahogyan haladunk a zúgó világ történéseiből a kegyelem trónusa felé, meg fogjuk tapasztalni, hogy a riasztó zajok elhalkulnak, a fájdalmak ráncai egyre kisimultabbá válnak. Az értékek megváltoznak, a gondolatok kitisztulnak, a gyakran elő törő pánikaggodalmak ritkulnak. A kegyelem trónusa elé vitt imakéréseinket egyre kevésbé deformálja majd a világi szemlélet. A kegyelem trónusa előtt az irgalom megannyi formában tapasztalható meg.
2022 legyen az irgalom éve. Kérjük Istent, hogy legyen irgalmas nekünk, bűnösöknek és legyen irgalmas ezzel a bűnös világgal. És az irgalom évében ezért a felemelő kegyelemért cselekedjünk mi is irgalmasan. Legyünk mások számára az a samaritánus, aki meglátja az irgalomra szorulót, felsegíti, gyógyítja, ételt, italt ad neki, vigasztalja, bátorítja, baráti jobbot nyújt, szereti.
Ennek reményében járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, mert itt és most menthetetlenül Isten segítségére van szükségünk! Ámen.
Dr. Karvansky Mónika, református lelkipásztor
* * * * *