„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg soha.”
János evangéliuma 6, 35.

Nagyon szeretem a nyári mezők, érett búzatáblák, a virágos útmenti árkok, a zöldellő erdők látványát. Bizonyára ezzel nem vagyok egyedül. Valamiképpen nyugtató módon hat az ember lelkére ez a csodálatos látvány. Mintha azt üzenné szépségével, természetességével, hogy az Isten világában minden rendben van.

Az elmúlt másfél év az emberek életét és világát zavarossá, bizonytalanná, néha kiszámíthatatlanná tette. Ilyen lelki és testi megtapasztalások után még jobban vágyik az ember a békesség, a „minden rendben van” megélésére. És milyen csodálatos az, amikor Isten a természetben is ilyen bíztatóan jelenti ki magát nekünk. Az elvetett mag beérik, megsokszorozódik. A fák ágain rügy és virág fakad, majd gyümölcs terem. Mi szántunk, vetünk, öntözünk, aratunk, begyűjtünk, de a növekedést az Isten adja. Mindez az Ő áldását jelenti. Van miért hálásnak lenni, van miért hálát adni Istennek.

De a nyár folyamán sok szívszorító üzenet, hír és információ is elért bennünket. Elég csak a kiöntött folyókra, a tűzvészekre, a háborúk hírére, a járvány okozta nehézségekre és problémákra gondolni. És milyen szomorú az, hogy a sok szerencsétlenség, katasztrófa mögött búvópatakként felismerhető, hogy a legtöbb eseményt az mozgatja, hogy valakinek, valakiknek nem elég a mindennapi kenyér. A kapzsiság, a hatalomvágy, a pénzimádat, a javak halmozása a mindennapi kenyér többszörösének felhalmozása vágyához vezet. Míg ezzel mások elől veszi el a mindennapi kenyér, a mindennapi egzisztencia lehetőségét, addig a saját éhségét sem tudja csillapítani a kapzsi ember. Mert több és több kell mindenből… és ennek a kapzsiságnak oltárán feláldozzák a másik ember és a világ egészséges életritmusának menetét. Kár, hogy így van. Kár, hogy a bűnös emberi lelkület a másik ember és a saját maga rombolására képes csak. De hála azért, hogy Isten nem olyan, mint az ember! Nem úgy gondolkodik, nem úgy cselekszik, nem úgy büntet. Hanem kegyelemmel fordul még mindig hozzánk. Szeretettel akarja begyógyítani ezeket az egymástól kapott, egymásnak okozott testi és lelki sebeket. Irgalommal tekint a bűnös életünkre és gyógyírt, orvosságot kínál az ember beteg lelkének helyreállítására. Kínálja nekünk a mindennapok gyógyító eledelét, az áldott orvost, az Életnek kenyerét.

Jézus „Én vagyok kijelentései” mindig isteni hatalommal tett kijelentések. Az „Én vagyok az élet kenyere” kijelentésében is a földi élet és az örök élet békességének, teljességének titkát jelenti ki nekünk. Ez a kijelentése a kenyérszaporítás csodája után történt. Amikor az emberek megtapasztalták, hogy pár darab kenyér és hal több mint ötezer embernek elég volt. Az ilyen csodatévő kellett nekik, mint ahogy nekünk is kell, ha a kevésből gyorsan sokat tud előállítani. Milyen hatékony termelés ez és milyen magas profitot hozna! Ezt a felfogást, ezt a hozzáállást teszi helyre Jézus és javítja ki, tanácsolja az övéit.

Jézus, aki maga is emberré lett, ismeri a mindennapok egzisztenciális küzdelmeit, félelmeit és aggodalmait, és ezt nem is kicsinyli le. Hiszen Ő volt az, aki az éhes ötezres tömegnek enni adott.

De ezzel a kijelentésével megfordítja a sorrendet, vagy inkább visszafordítja, megreformálja, visszatereli a helyes mederbe.

Az „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” emberi keserédes életszemlélet helyett olyat kínál, ami a lelket táplálja az örök életre. Méghozzá olyan módon, ahogyan a mindennapi kenyér az emberi testet. Minden nap szükségünk van arra az éltető falat kenyérre, a testet tápláló eledelre, amelyből erőt nyerünk munkánkhoz és a feladataink elvégzéséhez. A kenyér tehát a mindennapi élet tartozéka. Tudjuk azt, hogy ha valaki nem jut eledelhez, annak a szervezete sorra mondja fel a testi funkciókat és ez megbetegedéshez, halálhoz vezethet. Jézus itt arra akar rávezetni bennünket, hogy a léleknek is ugyanúgy elengedhetetlen szükséglete a mindennapi lelki kenyér, mely az örök életre táplál. Jézus úgy akar a mindennapok „tartozéka” lenni az ember számára, mint a mindennapi eledel, a mindennapi kenyér. Nemcsak vasárnapokon, ünnepeken szeretne az emberek életében benne lenni. Jézus, az Életnek ama kenyere ott akar velünk lenni a családi asztalnál, a munkahelyen, az iskolában, a szórakozásainkban, a csendességeinkben, az éjszakai pihenésünkben. Nem azért, mert zaklatni akar bennünket, hanem azért, hogy kiteljesedjen az életünk minden mozzanata. Vagy az Ő jelenlétében változzanak azok a gondolataink, cselekedeteink, indulataink, amin változtatni kell, hogy a bűnös indulat helyett, az az indulat legyen bennünk, ami Jézus Krisztusban is.

Jézus a földi életünk része szeretne lenni, azért, hogy már ebben az életben megismerhessük azt a békességet, azt a lelkiséget, azt az isteni tetteket mozgató szeretetet, amely az örök életben teljesedik ki igazán. És ha a mindennapjaink része Jézus, akkor megtapasztalhatjuk azt a szívet gyönyörködtető csodát, hogy az „Isten világában minden rendben van”.

Bár körülöttünk történnek katasztrófák, háborúk, veszteségek, sokszor mi is elszenvedünk vereséget, betegséget, gyászt és veszteséget. DE! Beérik életünk, mint a nyári búzatáblák, gyümölcsöt hoznak a hitben megélt mindennapok. Akkor van gyógyír a lelki fájdalomra, van erő a testi fájdalmak hordozásában, van vigasztalás a gyász idején, mert Jézus, mint a mindennapi kenyér, ott van az életünkben, örömeinkben, bánatainkban, nehézségeinkben.

Reményik Sándor Mindennapi kenyér című költeményének végén olyan bíztatóan írja:

„Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő,-
De benne van az élet.”

„Én vagyok az út, az igazság és az élet! Én vagyok az élet kenyere!” - Isteni hatalommal tett kijelentések, melyek kizárólagosságot sugallnak: vagy elfogadja az ember Jézust és akkor testi és lelki értelemben is jóllakik, vagy nem fogadja el és akkor testi és lelki értelemben is éhes marad. Itt nem arról van szó, hogy Jézus a mindennapi egzisztenciális küzdelmet nem tartaná valóságosnak és fontosnak, hanem a helyes sorrendet állítja elénk: „Keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak nektek.” Ha a világ és az ember betartaná ezt a sorrendet, akkor egészen biztosan mindenkinek jutna az asztalára a mindennapi kenyérből. Ha ezt a Jézus által tanított, ajánlott, kijelentett sorrendet követnénk, akkor a mindennapi lelki kenyeret is közösségben törnénk meg a családban, a gyülekezetben, a közösségekben, egymást is segítve és bátorítva a hit útján.

A világ történéseit elnézve szomorú az, hogy mennyi a testi éhező, mert valakinek a mindennapi kenyér többszöröse kell. De azt is észre kell vennünk, hogy lelki értelemben is éhen halnak körülöttünk, „mert nincs kitől hallja, Megváltónk keresztje, mily gazdag élet kútja lett neked” – ahogyan a dicséretünkben szoktuk énekelni. Jézus ma is kínálja az élet kenyerét, kínálja önmagát, nekünk is. Itt van velünk a hirdetett igében és a látható igében, az úrvacsora jegyeiben. Fogadjuk be őt úgy, mint életünket és lelkünket tápláló eledelt, mert ha így teszünk, akkor nem éhezünk meg soha többé. Akkor a földi életünket a békesség, az elégedettség, a hálaadás tölti majd be, lelkünket pedig minden időben és minden nehézség ellenére az örök életre táplálja. Ámen.

Elhangzott 2021. augusztus 29-én Új kenyér ünnepén