Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a „Hymnus, a ’Magyar nép zivataros századaiból” címmel azt a nyolc versszakból álló költeményét, mely a magyar nép nemzeti himnuszává vált.

A nyolc versszak történelmi visszatekintés, egyben kollektív bűnvallás, melynek során a nép Isten előtt áll, leteszi évszázados terheit és áldásra vár.

Nemzeti imádságnak is nevezett Magyar Himnusz kezdő sora áldást kér a magyar népre:
„Isten, áldd meg a magyart”

ANYANYELVÜNK AJÁNDÉK

(…) A 21. század a globalizáció eszméjétől hangos. Sokak számára a nemzeti hovatartozás, a gyökerek, a múlt nem jelent sokat, vagy megkérdőjelezik az ahhoz való ragaszkodást, ha az mások számára mégis nagy jelentőséggel bír.

Hogyan is van ez? Hogyan kell ezt értenünk és miért is fontos mégis tudni, hogy honnan jövünk, hová tartozunk, mik is a gyökereink?

Egy nagyra becsült professzorom, aki hosszú ideig az amerikai szórványmagyarság pásztora és püspöke is volt, a teológiai előadásaiban sokszor elmondta nekünk ezt: Ne feledjék tiszteletes Testvéreim, hogy a Jóisten magukat jókedvében először magyarnak teremtette és csak utána reformátusnak!

Tehát nagyon fontos azt tudnunk és tudatosítanunk, hogy Isten ajándéka az, hogy mi a magyar néphez tartozunk. Mint minden nemzetnek, nekünk is ajándék az, hogy Isten szent elrendelése és akarata szerint magyar szóval indulhattunk gyermekként a földi világ felfedező életútjára. És Isten ajándéka az is, hogy úgy teremtette meg az embert, hogy ezt a földi életutat bejárva, életünk végén a gyermeki létbe kerülünk vissza. Ez azért csodálatos isteni gondviselésből fakadó ajándék, mert a felnőtt racionális, oly sokszor hitetlen, vagy istentagadó ember ne kelljen, hogy félve, rettegve lépje át a földi világ és a mennyei világ küszöbét. Hanem azzal a gyermeki bizalommal, amellyel egykor szüleire hagyatkozott, majd élete végén ezzel a gyermeki bizalommal, bátran lépje át az örökkévalóság kapuját, ha elhangzik az atyai hívás.

És bizony magyarul fogja majd elmondani azt az imát, amit gyermekként, az anyanyelvén édesanyjától hallott és tanult: „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem…”

Többször álltam élettől búcsúzó ágya mellett és tapasztaltam meg azt, hogy minden tanult nyelvet feledve, a gyermekkor csodálatos élményeivel a lelki szemei előtt már csak az anyanyelvén beszélt, imádkozott és hazatért.

Az ember hozhat fel érveket a nemzeti hovatartozáshoz ragaszkodás ellenében és a globalizáció mellett, mégis tetszett Istennek az, hogy népeket és nemzeteket teremtsen, mindegyiknek külön-külön értékeket adva népesítsék be ezt a tőle kapott csodálatos teremtettséget. És Isten nem törli el a népek és nemzetek létét az örökkévalóságban sem. A Jelenések könyvének utolsó előtti oldaláról idézem Isten igéjét:

„Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat…” (Jelenések 21,22-26)

A Szentírás egyik legutolsó képe ez, hogy milyen is lesz az örökkévalóság, ahol a népek Isten világosságában járnak majd.

Tehát, ha Isten Igéjének fényében és Isten akaratát ismerve vizsgáljuk a globalizációt és egy kicsit visszatekintünk az emberiség elmúlt évezredeinek történelmére, akkor megállapíthatjuk, hogy a globalizáció időről-időre felütötte a fejét, szinte minden korban jelen volt. Gondoljunk csak a Római Birodalomra, ahol a koiné görög nyelvet használták államnyelvként, vagy a középkorban a latin nyelvet. Nagy fordulat volt az, amit a középkor után éppen a reformáció hozott magával, mikor visszaadta az embereknek az anyanyelvén az igét. Megérthették az emberek a saját anyanyelvükön Istennek szavát, örömüzenetét, az isteni kegyelem hirdetését. És mindez mekkora társadalmi, gazdasági és tudományos fellendülést hozott magával!

Ha tovább vizsgálódunk a történelem színpadán, akkor megállapíthatjuk azt is, hogy a legtöbb nagy birodalom éppen a virágkora után dőlt meg. Amikor is a társadalmi, gazdasági, technikai virágkor magaslatai után zuhanórepülésben hullott darabjaira. Bizonyára sok szempontból vizsgálták a tudományok szerteágazó területén, hogy miért is történt ez így? A háttér valószínűleg nagyon sokrétű, de a válasz mégis egyszerű: a birodalmak és korok virágkora legtöbbször a lelki, erkölcsi, etikai süllyedést, válságot hozta magával. Ezért Testvéreim, a jelekre figyelni kell és érdemes.

Hol tart a 21. század emberisége ezen a téren? Milyen viszonyban áll a Teremtő Istenével a 21. század embere? Mindezeket figyelembe véve a letűnt századok globalizációja rávilágíthat arra, hogy a 21. század egyetemesítése milyen eredményekre tarthat számot.

Egyetlen eredményes globalizációban hiszek, melynek alapja a golgotai kereszt. Ez az a hely, ahol a vereségből győzelem fakad, a halálból élet, a törvény ítéletéből felmentő kegyelem. És az erről szóló örömhír, az evangélium minden nép és nemzet számára a saját anyanyelvén érthető a legteljesebben. Ezért van ma Istennek ez az emberekhez szóló szerelmeslevele, a Szentírás 648 nyelvre lefordítva. (…)

Isten nekünk jövőt ígér, a sok veszteség, a sok hányattatás, a sok fájdalom, a sok könny és gyász ellenére is.

Összetartozunk, mert miénk ez a múlt, közös örökségünk a felmenőink életharcokban megerősödött hite, nyelvben és kultúrában átörökölt egyedisége.

Összetartozunk, mert mi magyar népként közös kincseinket és gazdagságunkat visszük majd és tesszük le a többi népekkel együtt az örökkévalóságban az Isten trónusa elé. Ámen.

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, kegyelmes Istenünk!

Hálát adunk neked azért, hogy tart még a kegyelmi idő és hangzik felénk a megtartó szeretetedről szóló üzenet. Hálát adunk neked azért, hogy szent elrendelésed és bölcs akaratod szerint nekünk az édesanyánktól tanult szeretet nyelve a magyar lehet. Köszönjük mindazt az ajándékot, amelyet ebben rejtettél el számunkra, mely meghatározza azt, hogy kik is vagyunk ebben a világban. A történelem zivataros századai és az emberi jajkiáltásoktól, fájdalmaktól, sírástól hangos múlt igazolja, hogy a bűnös ember nem képes átlépni saját korlátait, sokszor önmaga, saját vére és más nemzet ellen támad. De mindezek a fájdalmas századok és évezredek igazolják azt is, hogy sohasem a gyűlöleté, a halálé, a pusztulásé a végső szó, mert mindezek fölött felragyog megtartó kegyelmed és szereteted. Így köszönjük meg ma neked, kegyelmes Istenünk, hogy bennünket, felmenőinket, széttépett és szétszakított népünket megőrizted, és ma is beléd vetett hittel, szebb és jobb jövőt remélve könyörgünk hozzád egy szívvel és egy lélekkel: Isten, áldd meg a magyart a 21. század viharai közepette. Őriző és áldó kezed tartsd továbbra is felettünk! Mindezért mindenkoron neked adunk dicsőséget. Ámen.