Nehéz idők karácsonya
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János evangéliuma 1, 14)
Az idei karácsony ünnepén bizonyára sokakban megfogalmazódik az az óhaj, amelyet a jól ismert Karácsonyi regében leírt a költő: „De jó volna ünnepelni odahaza… - úgy mint régen. De jó volna megnyugodni. De jó volna, mindent, elfeledni…”
Bizony sok mindent jó lenne elfeledni abból a rosszból, ami ránehezedett az életünkre. Bizony jó volna a nyugtalan világ zakatolásától megnyugodni, mert „bántja lelkem a nagyváros durva zaja…”. Bizony jó volna ünnepelni szeretteinkkel odahaza, akiktől határok, rendeletek, szigorítások választanak el még karácsony ünnepén is.
Mindnyájan érezzük, hogy most valami megváltozott, valami másképpen van, egy olyan történés és változás ez, ami mintha nem a mi javunkat szolgálná. Ami nem örömöt szerez, hanem szomorúságot, bánatot, fájdalmat okoz. Szinte tüntetően követelné magának az ember, hogy ennyi lemondással, kompromisszummal, megélt nehézséggel a háta mögött legalább a karácsony ünnepe lenne szép, meghitt, úgy, mint régen. Az öröm fényei helyett a szomorúság sötétje telepszik a világunkra, mert egy járvány következtében számolni kell, hogy a családtagok az ünnepi asztalnál beleférnek-e a megszabott létszámba, nagyon sok helyen még arra sincs lehetőség, hogy „a templomba hosszú sorban induljanak el az ifjak és vének”.
Az emberi élet körülményei nem mindig kedvezőek. Vannak nehéz időszakok, sajnos néha több, mint amennyit szeretnénk, vagy el tudnánk viselni. A sötétség árnyai lengik be az élet megannyi területét, életünkre és ünnepeinkre gyakran a szomorúság, a hiány, a bizonytalanság, a fájdalom oly sok formában nyomja rá bélyegét. Isten az idei karácsonyon azzal bíztat bennünket, hogy nézzünk fel, emeljük fel a fejünket magasabbra a jelen körülményeinél. Karácsony ünnepe mindig a bátorítás, a bíztatás, a vigasztalás ünnepe az ember számára. Karácsony a mélység és magasság, a menny és a föld, a sötétség és a világosság találkozása Jézusban. Isten Jézusban szétfeszíti a határokat, széttépi az ég boltozatát, hogy a mennyei öröm fénye ragyogja be a sötétségben élőket. „A nép, mely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézsaiás 9,1).
Hívjuk be életünkbe és ünnepünkbe őt, aki magáról mondta, hogy „én vagyok a Világ Világossága”, és meg fogjuk tapasztalni, hogy a külső világ ezer alakban megjelenő rémisztő sötétsége oszlani kezd körülöttünk. A testté lett Ige dicsőségének fénye ragyogja be a kissé bezárt világunkat és ünnepünket, és ez a fény betölti a hiányt, átmelegíti a szívet, békéssé teszi az otthont, és megszenteltté az ünnepünket. Mert voltak, vannak és lesznek nehéz időszakok, ünnepnapok, amikor a homály völgyében a körülmények eltakarják a fényt, de éppen ilyenkor kapaszkodhatunk abba az ígéretbe, amiért karácsony ünnepe lett: Megváltó született nékünk. Ezért a körülmények ellenére van okunk az ünneplésre, a hálaadásra, mert ha kissé szűk is a földi mozgástér, a Világ Világossága elhozza az ünnep örömét és az ő ajándékait, a békességet, a jóakaratot, a kegyelmet és az igazságot, amire talán már régen volt akkora szüksége a világnak, mint éppen napjainkban. Ámen.
* * *
NEHÉZ IDŐK KARÁCSONYA
Az elmúlt években, amikor a gyülekezetünk történetét kutattam, kezembe akadt egy megsárgult jegyzőkönyv, mely olyan karácsonyról tudósított, amikor sokaknak az ünnepét a fájdalom, a hiány, a rettegés, a félelem töltötte be. Megrendülve olvastam ezeket a német nyelven írt sorokat, és sokadjára olvasva is mindig megtelik a szemem könnyel. A svájci egyházi segélyszervezet, a HEKS munkatársának jelentése ez, akit azért küldtek 1956 decemberében Ausztriába, hogy segítse a magyar menekültek között végzett egyházi szolgálatot. A jegyzőkönyvhöz egy kép is társult a felsőőri lelkipásztor özvegye, Dr. Gyenge Imréné, Edit néni jóvoltából, aki elmesélte, hogy ez a kép akkor készült, amikor férje és a Svájcból érkezett Elsbeth Werner karácsony éjszakáján az osztrák-magyar határ mellett fogadták az 56-os magyar menekülteket. Ez a beszámoló is a nehéz idők karácsonyáról szól.
„Szenteste. Autóval utazunk a hófödte mezők és a fehér ruhába öltözött erdők mellett. Hideg van és csillagvilág, úgy látszik, hogy ezt a békét semmi nem törheti meg. Éjfél körül jár az idő. A mi utunk a következő faluba vezet, ahonnét már az éjféli misére hívó harangot halljuk. De mit hallunk eközben? Egy csörgő hangot keresztül kasul. Ezek gépfegyverek a másik oldalról. A határ kb. 100 méterre van tőlünk. Itt ütközik két világ egymással össze. Egy csapásra a békés téli éjszaka más arcot ölt. Hol van a karácsonyi fény, hol van a békessége a világnak? Pontosan ezért vagyunk mi, egy osztrák lelkész, aki Magyarországról származik és én, továbbá ebben az időben még különböző csoportok úton, hogy az újonnan érkezett menekülteknek egy kis fényt mutassunk. Elmondjuk nekik, hogy számukra is, sőt éppen számukra Megváltó született.
Ebben a faluban elénk áll egy szakács, aki büszkén mutatja a konyháját, mennyire tiszta. Érezteti velünk, hogy milyen szeretettel törődik a menekültekkel. Egy kis csoport éppen egy negyed órája érkezett. Ők mesélik, hogy sok százan az erdőben bujkálnak, mert félnek, hogy élesen lőnek majd rájuk. Mi a konyhában hagyunk a templomba jövőknek és a menekülteknek karácsonyi csomagokat. Ez egy közvetlen üdvözlet, karácsonyi ajándék a HEKS-től ezzel a köszöntéssel: Nagy a fájdalom, a félelem és a gyűlölet a világban, de még nagyobb az Isten szeretete! Krisztus megszületett! Ezért hát, ne veszítsétek el bizodalmatokat, aminek nagy jutalma lesz. – Ez állt magyar nyelven kinyomtatva a kártyákon. Mikor elhagytuk a csendes falut, még láttuk, hogy egy magyar a mi általunk ajándékozott feldíszített fenyőágat kirakja a hóba és meggyújtja a gyertyákat, hogy a sötét éjszakában a házat rögtön felismerjék a menekültek.”
Elsbeth Werner beszámolója 1956 karácsonyáról. Jelentésének címe: „Karácsony a magyar menekültek körében az ausztriai Burgenlandban.”
Áldott karácsonyt, békés ünnepszentelést kívánok! A testté lett Ige dicsőségének ragyogása töltse be az ünnep napjait és kísérjen áldásával az új esztendőben is.
Dr. Karvansky Mónika, református lelkipásztor
* * * * *