„Segíts meg minket, Urunk, Istenünk, és gyűjts össze a népek közül, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsőítve magasztalhassunk téged! Áldott az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! Az egész nép mondja: Ámen! Dicsérjétek az Urat!” (106. zsoltár 47-48.)

Kedves Testvérek!

Rendkívüli és különös idők megélői voltunk az elmúlt hónapokban, szembesülve az emberi esendőség, a váratlan baj, a láthatatlan ellenség félelemkeltésével, pusztításával. Egy parányi vírus, egy szemmel nem látható veszedelem keltett félelmet az emberek szívében.

A társadalom szerteágazó világának kapui bezáródtak, a korlátozások okozta nehézségek miatt egzisztenciák váltak bizonytalanná, a várt és kívánt találkozások elmaradtak. Sok esetben félelem lett úrrá az emberekben: félelem a vírustól, a betegségtől, a haláltól, a mindennapi kenyér elvesztésétől, a holnaptól – és itt mindenki fel tudná sorolni, hogy egészen konkrétan hogyan jelent meg ez a félelem, ez a bizonytalanság az életében. Sok minden máshogyan alakult, mint ahogyan mi azt képzeltük és terveztük 2020 tavaszán.

A félelmek, a bizonytalanságok és a kétségek elől az ember keresi azt az oltalmat, a menedéket, azt a biztonságos helyet, ahol úgy érezheti, hogy a bajok hosszú csápjai őt nem érik el, ahol védelmet talál. Van ilyen? És ha van, akkor hol? Hová menekülhetünk mindezek elől? A hívő keresztyén menedéke és oltalma még a nyomorúság idején is az a mindenható Isten, aki az Ő Fiában és Fiáért megőriz, megtart, gondot visel az övéiről. Számomra félelmet oldó ígéret Jézus főpapi imája, amelyben miértünk is könyörög az Atya előtt, amelyben minket is odaimádkozott Isten őriző szeretetébe.

„Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által… Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket… Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (János evangéliuma 17:11.12.15.)

A világ és az élet törvényszerűsége, hogy az ember életét a bajok, a veszedelmek, a félelmek, a bizonytalanságok, a fájdalmak szegélyezik és olykor-olykor kisebb vagy nagyobb hullámaival törnek ránk. Ilyenkor kapaszkodjunk erős hittel abba az ígéretbe, mely életünkben és halálunkban is egyetlen vigasztalásunk lehet: (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet)

„És úgy megőriz, hogy egyetlen hajszál sem eshetik le fejemről mennyei Atyám akarata nélkül.”

Isten őriző szeretete vesz körül minket és erősít meg az élet mélységeinek lejtőin és magasságainak csúcsain. Gyermeki bizalommal támaszkodhatunk mennyei Atyánk szeretetére, és ezt a megtartó és gondviselő szeretetet megtapasztalva válunk szív szerint hajlandóvá és késszé arra, hogy ezután őneki éljünk. A veszedelmek és a félelmek a látszólagos bezártság ellenére lelkünk ablakát, szívünk ajtaját, hitünk karjait még szélesebbre tárják, hogy nyitott lélekkel, az isteni ígéretekbe kapaszkodó hittel még inkább átjárhasson bennünket a biztonságot adó oltalom és menedék légköre, melyet Istennél talál meg a mi lelkünk.

Mennyben lakó én Istenem, Könyörgök, légy mindig velem!
Ha kél a fény napkeleten: A Te szemed rajtam legyen!
És ha leszáll napnyugaton: Te légy, Atyám, az oltalom!
Terjeszd ki rám áldó kezed, Legyen áldott a Te neved!

Isten megtartó szeretete őrizzen meg mindnyájunkat! A közeli találkozás és viszontlátás reményében kívánok áldást, békességet, jó egészséget minden kedves Testvéremnek a Krisztus Jézusban!