„Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek mindarról, ami történt. Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. … Így érkeztek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. … Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. (Lukács 24, 13-35 – válogatott versek)

Húsvét vasárnap hajnalán a temetőkertbe végtisztességet tenni érkező asszonyok a sírbolt elől elhengerített követ találtak, a sírbarlangban hiába keresték Jézus testét, a sír üres volt. Az ijedt asszonyokhoz két férfi lépett és megszólították őket: „Miért keresitek a halottak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.” (Lukács 24,5-6). Húsvéti öröm: Jézus él! És mégis van olyan, aki a feltámadás estéjén még szomorúan, kiábrándultan, reményt veszítve kullog Emmaus felé. Az elképzelt győzelem helyett szertefoszlott nagy remények, csalódás jellemzi a feltámadás örömhíre nélkül otthonába igyekvő két tanítványt. Egyszer csak melléjük szegődik Valaki és a lelkigondozásnak egyik legcsodálatosabb útján kíséri őket. Bár a két tanítvány elkeseredésük miatt még nem érti, nem látja, hogy a halálon győzelmet vett feltámadott Krisztus van mellettük, de a szívük és a lelkük már valamit megérzett. „Maradj velünk, gyere a mi otthonunkba” – kérik őt, mert aki ilyen vigasztaló hatással van a gyász és a reményvesztettség fájdalmára, őt szeretnénk mindig magunk mellett tudni, otthonunkba hívni, rá szükségünk van! Jézus elfogadja a meghívást, velük marad. Mikor pedig asztalközösséget vállalva velük megtöri a kenyeret az asztaluknál, már minden kétséget kizáróan tudják, hogy ki ment utánuk, ki kísérte őket a szomorúság és a reményvesztettség emmausi útján, és ki tért be szerény hajlékukba.

A Feltámadott Krisztus így van velünk ma is útitársként, vigasztalóként emmausi útjainkon. Ezzel a szeretettel látogat meg minket is hajlékunkban, otthonainkban és töri meg számunkra a mindennapi kenyeret.

Fájdalom, szomorúság tölt el mindnyájunkat, akik 2020 Húsvétján nem mehetünk templomainkba ünnepet szentelni, a kegyelem asztalánál az úrvacsora jegyeit magunkhoz venni, hálát adni Istennek a Feltámadottért, aki érettünk és helyettünk elhordozta az elhordozhatatlant, és aki harmadnapon feltámadt a halálból, aki által az örök élet ígérete már a miénk is. Ez a szomorúság viszont húsvéti örömmé válhat, mert ahogyan 2000 évvel ezelőtt is, a feltámadás napján az Úr Jézus Krisztus maga ment azokhoz, akiknek a szívét még nem érintette meg az örömhír, úgy Ő kísér ma is minket, betér otthonainkba, hogy az ünnepi asztalnál és a mindennapok asztalánál megtörje számunkra a kenyeret. A felismerés öröme töltse el szívünket, otthonainkat, töltse be ünnepeinket és életünket, mert az az Úr, aki a Golgotán győzött, a mindennapok elkeseredésének útján kísér, velünk marad ígérete szerint ennek a világnak a végezetéig. A Feltámadott Krisztus látogasson meg mindnyájunkat Húsvét ünnepén, Ő legyen a mi húsvéti örömünk. És ezzel a megélt és újra megtapasztalt örömmel várjuk a találkozás csodáját, mikor a templomban, a gyülekezet közösségében beszélhetjük el egymásnak, hogy miként ismertük fel a nehézségek, a nyomorúságok, a 2020 tavaszát, nagyböjtjét és Húsvétját övező járvány miatti aggodalmak között is életünk útitársát, a Feltámadott Urat! Ámen.