„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
(Pál levele a rómaiakhoz 8,38-39)

Csillogás és fényözön, tennivalókkal megtelt listák, vásárlókkal zsúfolt boltok, díszek tömkelege – mindezek között mintha elveszne az ünnepre készülés varázsa, a lelki békesség, a csendesség megtapasztalása, mely megüresíti a lelket a rárakódott terhektől, felesleges dolgoktól, hogy az befogadóvá, igazi szállássá váljék az ünnep főszereplőjének.

Milyen ünnepre is készülünk? Mi fontos számunkra ezen az ünnepen? Mi a legfontosabb számunkra ezen az ünnepen? Nem tévesztjük-e el az ünnep valódi értelmét, lényegét? Biztosan azt az ünnepet ünnepeljük, melyben a legfontosabb számunkra az Úr Jézus Krisztus?

Fontos az ünnep, mely megállít a hétköznapok sodrásában. Fontosak a díszek, mert jelzik, hogy nem mindennapi dolog az, amit ünnepelünk. Fontos a terített asztal, mely körül szeretteink boldog arcát láthatjuk. Fontos a szívből jövő ajándék, mely a szeretetünk kifejezésének szimbóluma lehet.

De mi az érem másik oldala? Mit adunk Jézusnak az ünnepből? Ott van-e a hálaadás a szívünkben, az Istent magasztaló dicsőítés az ajkunkon? Mert Isten megajándékoz minket az ünnep csendjével, a terített asztal bőségével, a szeretteink életével, az ajándékozás lehetőségével. És mindezeken felül Isten a karácsonyban megajándékozott minket egyszülött Fiával, az Úr Jézus Krisztussal, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Kiről szól ez az ünnep valójában? A világhálón egy „lelki adventi naptár” javaslatáról olvastam, mely Lukács evangéliuma 24 fejezetének elolvasását ajánlja az advent 24 napjára. Így mire elérkezik a szenteste, az evangéliumot olvasó tudni fogja, hogy kit és miért ünneplünk karácsonykor.

Ezért ha mi is advent minden napján elővesszük a Szentírást és elolvassuk Lukács evangéliuma soron következő fejezetét, akkor karácsonyig olvashatunk arról, hogy amikor az Isten emberré lett, angyalok szózata, pásztorok éneke hozta a jó hírt, az örömhírt a világba: „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus.” Felnőtt férfiként, nevelkedésének helyszínén, a názáreti zsinagógában Jézus felolvasta Ézsaiás próféta könyvéből a kegyelem igéit, mely a róla szóló prófécia:

„Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18-19)

Advent csendességében napról napra megismerhetjük, megtudhatjuk, ki volt a köztünk járó Isten Fia, és mit tett az emberért. Tisztátalan lelkeket űzött ki, betegeket gyógyított. Elmondta, kik a boldogok. Nagy kihívás elé állított bennünket, amikor tanított és példát élt elénk az ellenség szeretetéről. Gyermekeket és a felnőtt Lázárt a halálból hívta vissza egy szavával. Nem az előítélet, az elutasítás, hanem a szeretet lelkületével fordult a bűnösökhöz. Egy szavára a dühöngő tenger csendesedett. A gyermeki uzsonna öt kenyeréből és a két halból ötezret vendégelt meg. Tanított az irgalmas samaritánus segítő jobbot nyújtó törődésére. A Miatyánk imádságának igéire, az igazi kincs gyűjtésére, a szoros kapu irányára. Az elveszett juh megkeresésére, a tékozló fiú hazatalálásának örömére. Az özvegyasszony két fillérjét felmutatva példaként az adópénz kifizetésére, az adakozás lelkületére. Gyógyított, tanított, intett, figyelmeztetett és hirdette Isten országának csodáit. Mindeközben célegyenesen és tudatosan haladt a Golgota felé, szeretve a bűnöst, megmutatva az embervilágnak, hogy az Isten szeretete a végsőkig elmegy, hogy magához ölelhessen téged is! Az elveszett századik juhot, a távolra sodródott tékozló fiút, a háborgó élettenger rettegő utasát, az irgalomra szoruló gyámoltalant. Az ötezrek éhező tömegében, a mindennapi kenyérért könyörgőnek kenyeret szaporít, a földi javak gyűjtésének kapzsi lelkülete helyett a mennyei kincsek gyűjtésére hívja az övéit.

Amire ránk köszönt 2019-ben karácsony ünnepe, megismerhetjük Őt, akit ünneplünk, aki elhozta nekünk az igazi karácsonyt! Akkor már nem a csillogó díszek, az ételek, a drága ajándékok lesznek a legfontosabbak, hanem az a jászolban született istengyermek, akinek földi életét megismerhettük, aki elvégezte azt az atyai megbízást, amiért abban a betlehemi jászolban emberként a világra született, és beteljesítve a küldetését megdicsőült Istenként az Isten országának Királya lett.

Ezt olvassuk majd december 24-én Lukács evangéliumának legvégén:

Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

Az ünnep erről szól: leborulva imádni őt, a templomban áldani az Istent. Az ünnep egyszerűségének képlete ez, melynek fényében minden másodlagossá válik. Melynek fénye betölti az ünnep napjait, az ünnepen túl betölti a mindennapjainkat is, megtölti szívünket a szeretet fényével, mely átragyog az életünkön, szavainkon, tetteinken.

A mindent betöltő és beragyogó isteni szeretet ünnepi egyszerűségével éljük át a karácsony igazi csodáját, és maga az ünnepelt törje meg templomainkban és az otthonok ünnepi asztalainál a kenyeret.