Karácsony közeleg. Ünnepre készül a világ. Vajon miként sikerül idén felkészülni az Úr Jézus Krisztus születésének ünnepére? Sikerül-e lélekben felemelkedni hozzá és megérteni azt, hogy mi is az ünnep valódi és igazi tartalma? Megérezzük-e, megéljük-e ténylegesen, hogy Isten annyira szerette ezt a világot és benne a tőle elpártolt embert, hogy gyermekként beleszületett teremtett világába? És most, az advent idejében vajon megtesszük-e azt a várva várt kulcsfordítást, ajtónyitást, amire Jézus az ajtón kívül vár? Vele képzeljük el az ünnepet, vagy nélküle, csak a családdal, rokonokkal, ismerősökkel? Mert bizony az Úr Jézus Krisztus nélkül a Karácsony ünnepe sötétségben telik majd el. Lelki, szellemi sötétségben, annak ellenére, hogy gyertyák és lámpák fényének egész sora próbálja bevilágítani az emberi életteret. Ha Jézus Krisztus, a testté lett Ige szelíd kopogtatása nem kap bebocsájtást az otthonunkba, az ünnepünkbe, az életünkbe, akkor bizony az emberi lét sötét és árnyékos oldalát élheti tovább az ember az ünnepen és az azt követő napokban. Jézus Krisztus isteni hatalommal üzeni ma nekünk, az ünnep küszöbén belekiált adventünkbe: „Én vagyok a világ világossága!” Ő az, akinek dicsőséges fénye beragyoghatja a múlandó emberi életet és így válhat az életnek igazi világossága sajátunkká mindörökre.

Ez a világ Jézus Krisztus nélkül a sötétségben volt. A zsoltáros szavaival mondhatnánk azt is, hogy a halál völgyének árnyéka vetült az emberi lét napjaiba. De az első karácsonykor, az idők teljességében, Isten üdvterve szerint a halál völgyében járókra az élet világossága ragyogott! Az ember, aki arra teremtetett, hogy az ő Teremtőjének dicsőséges fényében fürödjék, bizony nehezen viseli el a sötétséget, az árnyékos oldalt. De legfőképpen egész életében a halál árnyékos völgye riasztja őt. Az ilyen félelmek között élő emberek életébe tör be az a fényesség, az a dicsőség, mely meghirdeti a sötét világnak, hogy „az élet fényességét hoztam hozzátok. Általam az élet fényessége, világossága ragyog fel ebben a világban, a te életedben is!” Ezt maga a testté lett Isten kiálltja bele a sötét világba.

Bizonyára tudják a Testvérek, hogy Isten hogyan mutatkozott be Mózesnek? Nem a nevét mondta meg, hanem annyit, hogy „Vagyok, aki vagyok!” Én vagyok a lét, az örök lét! Én az vagyok, aki voltam!” Tehát az állandó, változhatatlan, örökkévaló formáját mondja el Isten Mózesnek. Olyan Isten, akit nem döntenek le bálványok, és aki mindenek fölött való. Ha ezzel az isteni kijelentéssel párhuzamot vonunk Jézus kijelentései között, akkor felismerhetjük, hogy Jézus isteni voltának biztos tudatában jelenti ki azt, hogy „Én vagyok a világ világossága!”, „Én vagyok a feltámadás és az élet!”, „Én vagyok az út, az igazság és az élet!”

Ezt kell Testvéreim nekünk is megérteni, hogy ezzel a jézusi kijelentéssel maga Isten kiált bele az Isten nélküli, sötét világba. Hiszen magunk is tapasztalhatjuk, hogy mekkora a világban és az emberek lelkében a sötétség. Érték nélküli időket élünk a 21. században. Az erkölcsre, a szellemi életre, az emberek életére úgy, mint a társadalmi, politikai, gazdasági életre az Isten nélküli sötétség pókhálóként szövi álnok hálóját, áldozatra várva. Lesi, hogy kit, milyen hamar szippanthat be sötétség birodalmába, hogy megkötözze testét, lelkét, értelmét. Az a mértékű tudatos manipuláció, ami a mai világban teret nyert, fájdalmasan megdöbbentő. Az ördög ma is fondorlatosan szövi a sötétség hálóit és ejti el áldozatait. Célja, a könnyen befolyásolható, gondolkodásra képtelen, tartós értékeket nem becsülő embertömeg, akiket már nem egyen-egyenként, hanem tömegével akar lökni a sötétség sírvermébe. Jézus Krisztus nélkül a világ és az ember egyéni élete is ennek a sötétségnek a mocsarában csúszik egyre lejjebb és lejjebb. De nekünk, akik Jézus Krisztust követjük, olyan szabadítónk, megmentőnk van, aki azt üzeni 2018 adventjében számunkra is, hogy „Ne féljetek, én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, az nem marad az ördögi fonákság által szőtt sötétség hálójában. Aki engem követ, annak adom az élet világosságát!”

Testvéreim, gondoljunk csak bele, mekkora szükségünk van a mennyei fényre! Arra a világosságra, amit Jézus Krisztus hozhat a zúgó és háborgó sötét világ idejébe, egyben a mi életünkbe is!

Nézzük csak, hogyan tudósít a Szentírás Jézus születéséről: A pásztoroknak a menny fényességében jelent meg az angyali sereg és hirdette az örömhírt. A sötétben, a kinti világban, az elhagyatott világban ülő pásztorokra a menny fényessége szórta sugarát. A három napkeleti bölcset a csillag fényessége vezette el a sötét éjszakában Jézus jászolához. Az agg Simeonnak szemefénye látta meg a kisgyermekben az élet világosságát. Jézust már születésénél a mennyei fény ragyogja be és vonzza magához a sötétségben ülőket, a sötét éjszakában vándorlókat, az állandó várakozásban élőket. Ők felismerték Jézus Krisztusban a világ világosságát, egyben a saját életük világosságát is.

És te Testvérem? Vajon felismerted a sok műfény, műcsillogás közepette, hogy ezen az ünnepen is a világ világossága ragyogja be adventi napjaidat, az ünnepnapok idejét, majd az azt követő időt?

Jézusnak isteni kijelentése egyben figyelmeztet is bennünket! Ha nem engem választasz, ha nem velem ünnepelsz, ha nem nekem szentelsz ünnepet, akkor az élet világossága nem tud besugározni a saját kezed, lelked által emelt kőfalon, melyet Jézus és magad közé húztál. Ha nem tárod ki szívednek ajtaját Jézus Krisztus előtt, akkor bizony a sötétség foglya maradsz, mely elnyel, beszippant, elszívja életerődet, megrabolja szeretetedet, széttépi a családi, baráti szálakat, hogy teljesen egyedül maradj!

Ennek a világnak a fejedelme, vajon miért is akarja a világot és az embert a sötétségben tartani? Miért jó az neki? Miért megfelelő eszköz a sötétség az ő kezében? Erre nagyon egyszerű a válasz, amit talán egy kisgyermek is könnyen megválaszol: mert a sötétségben nem látunk semmit. A sötétségben nem tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól. És nem utolsó sorban a sötétség félelmet kelt az emberben. Viszont a világosságban minden egyértelművé válik. Minden kitisztul, nyilvánvalóvá lesz. Ha világosságban járunk, akkor jól láthatjuk azt az utat, amelyet Jézus mutat a számunkra. Akkor nem fogunk eltévedni és mellékvágányokra futni. Akkor az élet útján maradunk, nem pedig az elveszés sötét útján tapogatózunk, ahol a vakon lépdelés során a kísértő letaszíthat a halál völgyébe.

Karácsony szent ünnepe előtt szívünkben és lelkünkben gondoljuk át és éljük át Testvéreim, hogy Isten Jézusban mindent felülmúló ajándékot kínál a mi számunkra. Nincs ennek a világnak, nem volt és nem is lesz, olyan ajándéka, ami ezzel az isteni ajándékkal összemérhető lenne. Éppen ezért ebben az értékét veszített világban lássuk meg a mennyei dicsőséges fénynél azt az értéket, melyhez fogható nincs, mely beleszületik ebbe a világba, hogy a halál völgyében járókon az élet fényessége ragyogjon fel. Így énekeljük mi is Karácsonykor azt a dicséretet, melynek a 3. versszaka már most üzeni nekünk, hogy a Szabadító és Megmentő Királyunk jön velünk szembe, siet felénk, ránk árasztva fényét, hogy a jó ösvényen maradjunk.

„Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet.”

Jézus fényessége a békességet és a boldog életet kínálja számunkra is. Kívánom a Testvéreknek, hogy úgy tudjanak ünnepelni, hogy ezt a békességet és boldogságot tapasztalják meg egész életükben. Mert van megmentőnk és szabadítónk a halál árnyékának völgyéből! Hirdeti ezt a mennyei angyalsereg, a csillag fényessége, a jászolbölcső ígérete, az Ige testté létele.

Végezetül egy adventi énekverssel kívánok áldott, békés adventi készülést és az élet világosságának ragyogását ünnepnapjainkba és egész életünkbe. Ámen.

„Új világosság jelenék, Ó tévelygés csendesedék.
Isten ígéje jelenék, Újonnan nékünk adaték.” (MRÉ 301,1)