Ha ezt a nagyon jól ismert karácsonyi történetet egy kicsit kivetkőztetjük az „ünnepi ruhájából”, és kicsit hűvös fejjel azt kérdezzük, tulajdonképpen miről szól ez, akkor a következőkben foglalhatjuk azt össze: kinn a mezőn tanyázó pásztoroknak megjelenik egy látomás, amelyben hangok szólalnak meg, s ezt mondják: „üdvözítő született nektek, és mindenkinek ezen a földön, s ez azt jelenti, hogy Istennek dicsőséget szerez, békességet a földön az embereknek, és jóakaratot közöttünk.”

De hogy ne gondoljátok, hogy ez csak egy olyan álom, ami abban a pillanatban elmúlik, amikor felébred az ember, hanem valóság, adunk egy jelet: „menjetek Betlehembe, és ott találtok egy házaspárt, akit Máriának és Józsefnek hívnak, és ma született gyermeküket, egy jászolban.

A pásztorok be is mennek a városba, és mintha azt mondanák, hogy: „na, ezt megnézzük, vajon tényleg igaz-e?” S megtalálják őket, úgy ahogyan az angyaloktól hallották.

Azután elmennek, és valami furcsa dolog történik velük. A látható jel mintha meggyőzné őket a látomásról. S úgy érzik, mintha kicserélték volna őket: jókedvük lesz, lelkesednek valamiért, dicsérni kezdik az Istent.

Ezek szerint a karácsony nem más, mint egy jel: jel, ami a karácsonyi látomásra mutat, valószerűvé teszi azt, meggyőz felőle. Minek ez a jel nekünk?

Először is azért, mert nagyon sokat látjuk az ellenkezőjét mindannak, amit a karácsony jelez. Túlságosan sokat látjuk, hogy manapság az Istent inkább nem dicsérik. Túlságosan sokat halljuk, s tapasztaljuk is, hogy mennyi háború van, s mennyi háborgás, és feltűnő számunkra az emberek között a rosszakarat, s nem a jó. S erre könnyen azt mondjuk, nincs ilyen: Istendicséret, békesség és jóakarat.

S akkor Isten jelez. Jelez Karácsonykor, úgy, mint a pásztoroknak a betlehemi kisgyermekkel. S azt mondja: Nézz szét a Földön! Van ilyen is, hogy békesség, jóakaratú emberekkel is találkozhatsz, s olyanok is vannak, akiknek a hitük nem gyengeség, hanem erőforrás.

Isten úgy is jelez Karácsonykor, hogy azt mondja, lásd meg az Üdvözítőt! Nem azt, aki mennyei trónján, láthatatlan homályban valahol az emberek felett van. Hanem nézz körül! Ahol látsz egy embert, akinek békessége van, aki egyszer nem a hibáidat keresi, hanem az előnyeidnek örül, vagy valakit, aki a békéért tesz valamit, akkor az Üdvözítő munkájával találkoztál. Ezért kell a jel, hogy egyre többet, és jobban láss, s ebben az Isten békességet teremtő munkáját fedezd fel.

Azután kell a jel, azért is, hogy vele a hit Jézusát vegyük észre, s nem a tudományét. Vagyis azt a Jézust, akit a hitünk fogadott el, s nem a tudományunk.

A tudomány Jézusáról egy komikus példa: a turini halotti lepel alapján egy világűrkutató több más társával elkezdett foglalkozni Jézussal, s megállapította, hogy Jézusnak 1,78 méter magasnak és 81 kilónak kellett lennie. S mi ezt kérdezzük: „Mit érdekel ez minket?” Minket az a Jézus érdekel, aki meg tudja értetni velünk, hogy az jó, ha szeretek valakit, hogy tulajdonképpen mi értelme van az életünknek. Vagy aki lelkesíteni tud egy jó ügyért. Vagyis a hit Jézusa.

A pásztorok nem tudták megmagyarázni, hogy mi történt ott a mezőn. De egyet tudtak: dicsérni és magasztalni az Istent azért, amit hallottak és láttak. A kis jászolbölcső jelez: jelzi a hit Jézusát, azt, hogy van Üdvözítő, és van békesség a földön. Ámen.

Nt. Soós Mihály református lekipásztor: Bécsi prédikációk kötetéből, „…Békesség a földön…” 1979-ben írt és elhangzott prédikációja nyomán