„Én Istenem, Én Istenem, miért hagyál el engemet?” – ismerjük ezt a Jézus ajkán felhangzó kiáltást, melyet belekiált a világ sötétjébe? Mikor keresztre feszítésekor három órára elsötétül a világ? Ismerjük ezt Testvéreim talán életünkből? Életünk egy-egy olyan pillanatából, amikor az elhagyatottság csendje, a fájdalom csendje, a szenvedés csendje, a kilátástalanság csendje nehezedett lelkünkre, majdnem összenyomta életünket?

Nagypéntek napjához hozzátartozik ez a kiáltás, mely a 22. zsoltár 2. verse. De megdöbbentő a keresztre szegezett Jézus szenvedésének leírása a 22. zsoltárból. Jézus fájdalma és gyötrelme a kereszten – a leírhatatlan leírása ez a zsoltár. Nagypéntek szenvedése a vér, a fájdalom, az elhagyatottság, a megtagadás, az árulás ellenére mégis a kereszt diadala lett. Ezt az evangéliumi jó hírt hirdetjük emlékezve a Megváltónk értünk vállalt helyettes áldozatára. Jól ismerjük a passió történetét, a Gecsemáné kertjében Jézus imádságát, az utolsó vacsora vitáját és árulását. Tudunk a zsidó nép vezetőinek gyűlöletéről, Jézus halálát kívánó óhajáról. Ismerjük Pilátus vívódását a karrier és egy ártatlan vér ítélése között. Fülünkben hangzik a „Feszítsd meg!” kiáltása. Évről évre halljuk, sőt tudjuk a passió történetét. De most az a kérdés, hogy jól ismerjük-e?

Megváltó Urunk, érettünk szenvedett Urunk, a bűneinket elhordozó Urunk, Isten igazságának számláját helyettünk kiegyenlítő Urunk ma is hívogat, ma is vár arra, hogy életünk része lehessen. Üzen az igén keresztül, hogy megértsük a kereszt titkát.

Elhagyta Jézust az Isten! Milyen sokan mondják ezt az evangélium magyarázói, de a hívő keresztyének is. Sőt, tényként fogadják el, hogy ott és akkor a kereszten elhagyta az Atya a Fiát! Ha Testvérem te is ezt vallod, ennek elkötelezett híve vagy, akkor át kellene élned, hogy a te bűnödért hagyta el az Atya a Fiát! Ha nem vette volna magára Jézus a bűnt, akkor nem lett volna miért elhagynia Istennek a Fiát. Hiszen Jézus földi élete során is, emberségében is megmaradt ugyanolyan szentnek és tisztának, mint istenségében.

Szeretném olyan megvilágításba helyezni e zsoltár szavait, hogy megértsük és átéljük, Krisztus nélkül nyomorult és elesett az ember. Ezért tehát lélekben menjünk oda a kereszt alá. Déli tizenkét órától három óráig megdöbbentő éjszakai sötétség lesz. Amikor a napnak a legmagasabban kellene járnia, kialszik, elsötétül a világ. Mekkora döbbenet lehetett Úrrá az emberi szíveken. És ekkor elhangzik a zsoltár szava. Mi rögtön emberi eszünkkel és mások véleményére hagyatkozva megállapítjuk, hogy elhagyta Jézust az Atya, hiszen ezt mondja: „Éli, Éli láma sabahtáni?” Én istenem, én Istenem, miért hagyál el engem!” De tényleg elhagyta volna? Itt részleges az ismeretünk és tudásunk! Jézus a 22. zsoltárnak nem a 2. versét mondja a kereszten, hanem végigmondja az egész 22. zsoltárt! Testvéreim mondjuk mi is Jézussal végig ezt! Bízom benne, hogy eljuttok a szenvedés völgyén át arra a megszabadító és megmentő hitre, mely személyesen a tiétek lehet és legalább akkor, mikor a legnagyobb szükségetek lesz rá az életben, megértitek mindezt. Mert igaza volt Jézusnak, mikor Péternek is megmondta, hogy most még nem érted, amit cselekszem, de majd megérted. Higgyük el, bekövetkezik ez a mi életünkben is!

A 22. zsoltár a szenvedő panaszzsoltára. Ez a zsoltár olyan szenvedést ír le, mely a kereszt szenvedésére mutat előre, de egyben egy olyan szenvedés leírása, mely túlmutat az emberi szenvedésen. Egyszóval: ekkora szenvedést ember nem tud magára venni. Az Istentől való elhagyatottságot átélő, szenvedő kiáltása, jajgatása hangzik. De figyeljük meg, a szenvedő nem tagadja meg elhagyatottságában Istent. Nem mondja azt, hogy ha én ilyen állapotban vagyok, akkor te nem is vagy. Hanem kijelenti, hogy te a trónodon ülsz! Te vagy Isten! Sőt, az elhagyatottság állapotában nagyon mély hite és bizalma van Isten iránt. Szinte nyugtatja magát, hogy az őseink is benned bíztak, és te meg is mentetted őket. Tehát a panaszos biztos benne, hogy Isten megmenti őt is, mint ahogyan tette ezt a benne bízókkal!

„De én féreg vagyok, nem ember…” Kemény szavak ezek. Talán ma már az ember hiúságát sértené is még önmagával szemben is, ha ilyet állítana magáról. Pedig Testvéreim az elején feltett kérdéseknél szerintetek milyen állapotban van az ember? Mikor a betegség mardossa, fájdalmak gyötrik, értelmetlennek tartja életét, mikor elfordulnak tőle az emberek? Vajon mit mondana el akkor magáról? Hogy halhatatlan? Hogy erős? Hogy legyőzhetetlen? Nem! Az ilyen élethelyzet és állapot ki tudja mondatni még ezeket az erős szavakat is. Amikor senkinek, kicsinek, elveszettnek érzi magát az ember. Itt szeretnék valamit megértetni! Jézus ezt az állapotunkat vette magára! Jézus ezt az emberi állapotot hordozta el Isten előtt, hogy az ő áldozata árán nekünk a legnagyobb elesettségben is ott legyen Ő mindörökké már, hogy ne érezzük ezt az emberi mélységet. Ez által emeli fel féreg életünket és vetíti rá ebben az állapotban az isteni dicsőség fénysugarát. Értitek ezt testvéreim? Jézus e féreg állapot szenvedésével azonosul az emberrel az Isten előtt. Ezt hordozza el a kereszten. A senki, a féreg állapotot a bűn miatt. Azért hogy a benne hívőnek ilyen állapotot ne keljen soha elhordoznod. Még halálod óráján sem kell ettől rettegned, hogy elesett voltoddal nem tudsz szembenézni, mert másra cserélte fel Jézus ezt a felállást, mikor a benne hívő ember Isten elé készül. Ezt ajándékozta neked a kereszt! Ettől az állapottól váltott meg Jézus! De neked kell döntened, hogy ez a megváltás kell-e, szükséges-e neked. Én biztos vagyok benne, hogy a mindenkori embernek elengedhetetlen ez a megváltottság érzés, mely Nagypéntek golgotai keresztjén át neked is megadatik.

Ez a zsoltár több ezer évvel ezelőtt íródott, tehát akkor és most is átéli a mindenkori ember ezt az állapotot. Az elhagyott, szenvedő féreg, nem ember állapotot. Erre mondja Isten Jézusban, hogy felcserélem és visszahelyezem abba a méltóságba az embert, amibe teremtettem, de az én Fiam által! Az emberi méltóságot, az emberi küldetést, az emberi értéket adja Krisztus keresztje által nekünk. De ez az út nagy mélységeken át visz.

Jézus az egész 22. zsoltárt mondta el a kereszten. Akik, most lélekben ott állunk a kereszt alatt, hallhatjuk, hogy ebben a zsoltárban benne van az ellenség ordítása, a kificamodott csontok fájdalma, a szív viaszként felolvadása, a kiszáradt torok, a kezek és lábak átlyukasztása, melyen kutyák, gonoszok bandája gúnyolódik, a ruhák megosztása – egyszóval minden. De ennél a mindennél is több van itt, amit legyen fülünk meghallani hittel! Isten Jézust nem hagyta el! – ez az örömhír, ezt kell örvendezve kiáltani. Magyarázata: ma is, mikor tudósítást olvasunk pl. március 15-ről, akkor azt írják, hogy XY elszavalta a „Nemzeti dalt”, de a verset nem írják le az elejétől a végéig. Ugyanerről van itt is szó. Nézzük, mit mond a zsoltár? „Mert nem veti meg, és nem utálja a nyomorult nyomorúságát, nem rejti el orcáját előle, segélykiáltását meghallgatja.” Erről van itt szó Testvéreim! Isten nem hagyta el Jézust. Meghallgatta ezt a szenvedő panaszzsoltárt Szent Fia ajkán. Fiában megmentette az embert. Kimentette az elvettetés állapotából.

Az idei húsvéti ünnepen e panaszzsoltár további próféciája újra beteljesedik: „A föld határáig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, leborul előtte mindenféle nép.” Idén is a világ sok templomában hív a harang, a fekete lepel, az úrvacsora a hozzátérésre és az előtte való leborulásra. Hogy jobban megértsük az ő szavát, hogy miért is van ez, nézzük meg e zsoltár utolsó verseit: „Térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.”

Testvéreim a szenvedés, a panasz, az elhagyatottság első verse ellenére az elsötétült világban a golgotán fulladozó, vérző Jézus ajkán elhangzik e zsoltár győzelmet és szabadítást, Isten igazságát hirdető szava. Ha még lélekben ott vagytok a sötétségben a kereszt alatt, akkor halljátok azon szavakat, melyeket Jézus belekiáltott a sötétségbe!

„Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, Térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. Jönnek, és a születendő népek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.”

Isten igazsága a Fiában a kereszten jövőt ígér, mennyei királyságot mutat, és a halandó megtartatását ígéri. Nem elhagyatottságot hirdet a 22. zsoltár szava Jézus ajkán, hanem győzelmet, diadalt, országot, hatalmat! Az elhagyottnak és legyőzöttnek hitt Jézus szava hatalmas diadalkiáltás a sötét nappalba a kereszten. Ebben a halál feletti diadalban téged is részeltetni akar. A féreg, nem ember állapot felcserélését kínálja önmagában az ünnepen újra az Úr.