Így lehetett menedéke a latornak még egy keresztfán is, és így lehet az egész keresztre feszült világnak menedéke Jézus szeretete. Ez a szeretet, a kereszt szeretete, esélyt és választást kínál, s így van a mi keresztutat járó életünknek is választása: dühödten káromolni a világot és Istent a kudarcokért, a bizonytalanságért és nyomorúságért, ahogyan a balkéz felőli lator tette, vagy pedig bűneinket, mulasztásainkat, szeretetlenségünket beismerve csendesen annyit kérni utolsó szavainkkal az Urunknak felismert Jézustól: Uram, emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodba!

Akkor még egy kérdés hátra maradt Testvéreim: Lehet-e egyáltalán emberi életet Nagypéntek nélkül élni? A jövő kezünk között roppanna össze Nagypéntek és Jézus Krisztus nélkül, s mi beleroppannánk Nélküle a jövőtlenségbe! Kezei nélkül a jövő előszobájában, a mai keresztek alatt halnánk meg hirtelen. Nélküle, Húsvét nélkül, akkora reménytelenséget és gyűlölet-lavinákat indítanánk el, melyek mindent maguk alá temetnének: egyéneket, népeket, múltat és jövendőt, élőket és holtakat. Az egyik prágai templom keresztábrázolása alatt ez olvasható: Ave crux, spes unica - Üdv néked, kereszt, egyetlen reményünk! S ami még ennél is több és fontosabb: Jézus keresztre feszített karjai tárva vannak. Még ott is, még ma is! Nem a kereszté tehát a végső "szó", nem a körülményeké, a történelemé, a démonizálódott sötét erőszaké, a pusztításé, a cinizmusé, a hazugságé! A Keresztrefeszített kitárt karjából isteni erő árad a világra, ránk.

Testvéreim! Ott fenn a Golgotán, a fájdalmak hegyén, a jobb kéz felőli lator szeme egy keresztrefeszített, vérző és szenvedő embert látott, de hite az ő dicsőségét és országát látta. Ezt a hitet adja meg nekünk is az Úr Isten Húsvét hajnalán. Ámen.

Karvansky Mónika lelkésznő