Bennem gondolatok és kérdések sokaságát idézi fel e dátum. Egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk mire is emlékeztet minket? Úgy látjuk, hogy a híradókban, újságcikkekben, ünnepi rendezvények keretében, hivatalnokok szokásos beszédében helye lehet a megemlékezésnek, de igazán, személyesen ez nem érint bennünket? Mi az az üzenet amit több, mint a százhatvan év távlatából az utódok szívére helyezhetne? Ha a márciusi fiatalok kortársaink lennének, a mai körülmények között milyen pontokat fogalmaznának meg, hogyan hangzana a „Mit kíván a magyar nemzet?”

Számomra meghatározó, hogy Isten gyermeke vagyok, és Atyámnak tetszett hogy magyarnak szülessek. Azt vallom hogy az Istenbe vetett hit és a magyarság tudat együtt tartanak meg. A hit, az Istenbe vetett bizodalom, mind ez életre, mind az örökkévalóságra szól. Isten kegyelme nélkül nem lehetek jó magyar sem, esetleg egy kopaszfejű mellveregető vagy egy nemtörődöm senkifia. A „Legyen béke, szabadság és egyetértés. Egyenlőség, szabadság, testvériség!” megvalósulása ettől függ.

Magyar nyelvem, örökségem, hogy ezen a szép nyelven dícsérem az Úrat, így tudom igazán kifejezni gondolataimat, érzéseimet, így szeretek, így nevelhetem fel gyermekeimet, így szólhat hozzám a vers, a zene, ami a magyar szívvel rezonál. Ugyanakkor csak az tudja igazán elfogadni a kulturális, nemzeti másságot, aki számára a hit és a saját nemzeti öröksége fontos. „Akinek (egyénnek, népnek) nincs múltja, annak jövője sincs” halljuk sokszor és a tapasztalat erre mutat rá. Hitet és nemzeti öntudatot a múlt ismeretéből kaphatunk. A Bibliánk és a történelmünk, a kulturánk ismerete, tanulmányozása alapozza meg a jövőnket. Aki az elődök jó példáját nem követi, nem tanul a múlt hibáiból, annak nincs jövője.

Március 15.-e egy nagyon fontos állomás a magyar történelemben. Kegyelettel emlékezzünk meg azokról akik a nemes célokért, az utódok javára, az életüket odaszánták. Ne mondjunk le könnyelműen a tiszteletükről, hanem álljuk meg a helyünk, hogy a mi és gyerekeink jövője biztosított legyen. Érint, hogy a mostani pénzcentrikus, értékromboló világot engedjük-e, hogy rontsa a hitet és az egészséges nemzeti öntudatot, vagy gátlástalanul teljesen megsemmisítse. Talán a pénzügyi válság is figyelmeztetés számunkra, hogy meglássuk, mennyire rossz alapokra épít az aki a több pénz és jobb megélhetőség reményében feladja az igazi értékeket, és amikor a homokvár összedől nem ismer, nincs számára féltő Isten akinek segítségében és szabadításában bízhatna, nincsenek testvérei, családja, gyülekezete ahol egymást erősíthetik.